Negyed évszázada tanultam meg olvasni, azóta falom a könyveket. A könyvek amellett, hogy mindig mellettem vannak, akár egy hű barát, mindig kihúznak a bajból.
Gyermekkoromban soha nem unatkoztam, kisiskolás koromban piros pontot kaptam, ha tudtam a választ a kérdésekre, a főiskolán, egyetemen pedig kitűnő eredménnyel végeztem általuk.
Ha szomorú voltam megnevettettek, ha nem tudtam aludni elaltattak, miattuk bárhol, bármikor nem kín a várakozás és a sorban állás. Egy-egy jól eltalált olvasnivaló választ ad minden élethelyzetre.
Életem során voltam nagyon fent és nagyon lent, voltak szárnyalásaim és mélypontjaim -mint mindenki másnak-, de valahogy mindig felül tudtam emelkedni bajaimon. Igen, én vagyok az a nő, aki megspórolt pénzét nem ruhára, hanem könyvre költi. És igen, sokszor turkáló helyett inkább antikváriumba járok. Na nem azért, mert az újat nem tudom megvenni, hanem az isteni illat miatt :)
Jelen blog több, mint a jó könyvek felsorolása, pár mondatos ismertetése. Célul tűztem ki, hogy megosztom Veletek azokat a gondolatokat, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy felülemelkedjek gondjaimon és boldog legyek.
Remélem a könyvekből idézett gondolatok segítenek Neked is, hogy megvalósítsd álmaidat! Arra biztatlak, hogy ne elégedj meg ezekkel a gondolatfoszlányokkal, hanem szerezd meg a könyveket is.
(Nem kifogás, hogy drága a könyv, hiszen minden városban vagy könyvtár:)
A mai bizonytalan világunkban biztonságot egyedül a tudás adhat. Legyen ez akár elméleti, akár gyakorlati tudás.